Az utóbbi időkben Los Angeles időjárása napos és kellemes volt, ennek ellenére nem volt jelentős csökkenés a rendelőmet látogató betegek számát illetően. Mint mindig, a titkárnőm arról panaszkodik, hogy milyen fontos, mégis értéktelen a munkája, a betegek szokásukhoz hívően néma csendben ülnek, közben vizüket kortyolgatják, a nagyra nőtt növények pedig pofátlanul burjánzanak.

Pszichológus vagyok, 42 éves, még mindig egyedülálló, és Amerikai engedéllyel rendelkezek még több mint 10 évig. Általánosságban beszélve sosem voltam elégedetlen magammal, és magas elvárásokat sem állítottam magammal szemben.

Iskolás korom óta, LA sosem volt békés, de természetesen nem ez volt az igazi ok, amiért a pszichológia mellett döntöttem, mikor ki kellett választanom az irányzatom a doktorin, egyszerűen nem tudta elkerülni a figyelmemet. Elismerem, hogy a pszichológiai bűnesetekkel kapcsolatos ügyek nagyban előresegítették munkámat például egy férj és feleség pszichológiai összehangolásában. Ez egyáltalán nem megvetés a foglalkozásom felelőssége felé, de minél jobban megismerem a sorsom, megértem, végül, hogy élni nem könnyű. 4 éve egy 40 éves autista férfit azzal gyanúsítottak, hogy a fiát műanyag fóliával tekerte körbe, és 2 kilométerre otthonától egy kukába tette, ahol végül magára hagyta. A felesége egy thai nő volt, nem tudott angolul, lelkileg tönkrement az eset után. Emlékszem, nem egy kellemes karácsony volt, a szövetségi iroda kihallgató szobájában, a férfi, akivel szemben ültem, végül néhány könnycseppet is hullatott, amit egy kávéscsészében gyűjtött össze.

Azóta az út az iroda felé talán túlságosan is ismerős lett számomra, de ez csak az utca egyik oldalára vonatkozott, mivel odafele nappal, visszafele vak sötétben mentem. Inkább egy megfelelő kiszállító vagyok, aki kihasználva szakmai készségeit nyeri el az ördögök lelkét, majd értékesíti a Sátánnak őket. Persze ez nem tartalmazza az én lelkemet.

A lelkemnek nincs szüksége megmentésre, korlátlan élvezeti lehetőségem van a Pokolban, és ezáltal tanulok a fájdalomról. A rendőrségnek nem kell tudnia a szexuális orientációmról, nem lenne előnyös számomra, olyan pszichológusnak gondolnának, akinek saját pszichológiai problémái vannak.

Tavaly év elején szándékomban állt csökkenteni a velük való együttműködést, mivel jelentős mennyiségű magánbetegem lett, ami azt eredményezte, hogy nem figyeltem magamra, végül egy másik pszichiátert kellett felkeresnem. Azonban a múlt héten egy nagy ügy számos ázsiai származású áldozatot követelt. Biztosan maga a különleges ügy és az ázsiaiakkal való lelki kapcsolataim miatt nem utasítottam el a 40 éves rendőrfelügyelő, David, felkérését, mikor felhívott.

Egyszerűen megfogalmazva, egy fiatal és híres koreai banda jött Los Angeles-be múlt pénteken, hogy előkészítsék turnéjukat, interjúkon vegyenek részt és többrészes videoklipet forgassanak. Abban a pillanatban tűntek el, mikor leszálltak a repülőről, a helyi cég személyzetnek kellett volna üdvözölniük őket, és az őket kísérő személyzetet, de ők már akkor is külön voltak tőlük, hogy leszálltak, és a fiúkkal is elvesztették a kapcsolatot.

“Csak két embert hallottam, akik az egyik személyzeti tagunk nevét kiáltották, de nem várták meg a többieket”, mondta az egyik helyi személyzeti tag.
Egészen tegnapig, egy keddi reggelig, mikor a rendőrség talált néhány fiút egy kertvárosi villában.

Sajnálatos módon, mikor megtalálták őket, csak egy férfi volt életben, a kádban ült, ahol megkísérelt lenyelni nagy mennyiségű szívbetegség elleni tablettát.

“Ez a srác olyan, mint te, kínai.” mondta nekem a fiatal gyakornok, Mike.
Nyilván ellenáll egy intenzív mennyiségű mentális stimulációnak, a fiú nem volt hajlandó kommunikálni az emberekkel, mióta megtalálta őt a rendőrség. És a legrosszabb az egészben az, hogy ő volt az egyetlen, aki tudta a teljes történetet és ugyan áldozat volt, de ő lett a legfőbb gyanúsított is. Amellett ideiglenes autizmusát nyilvánvalóan bizonyította hangulatváltozásaival és erőszakosságával. Tegnap, kapott egy tollat, amivel a személyazonosító okmányait kellett aláírnia, azzal kísérelte megölni a rendőrt, aki ott volt vele. Az esettel kapcsolatos különösen érzékeny természete miatt, egész nap egy megfigyelő szobába van bezárva.

Bár a haja kócos, és minimum 2 napja nem borotválkozott, még mindig el kell ismernem, hogy Isten kiemelkedő megjelenést és testet adott neki. Ha nem tudnám, hogy egy idol csapatban volt tag, a “mennyeien sokkoló” szavakat használnám, hogy leírjam őt.

Égbekiáltóan egyértelmű volt, hogy Isten előnyben részesítette őt kinézetét illetően, hogy az életét cserébe megtarthassa.

A kínai neve Wu Yi Fan, angol neve Kris, 24 éves, szülei elváltak, rövid távúan élt külföldön, heteroszexuális, és volt már több barátnője. Gazdag családi háttérrel rendelkezik, művelt, nincs jelentős kórtörténete, nem végeztek rajta kozmetikai műtétet, nem kábítószer függő, és büntetlen előéletű, zavartalan sztárság várt rá a jövőben. Személyes készségei normálisak, ő volt még a vezetője is annak az idol bandának, nem voltak autista hajlamai sem.

A legtöbb megerősített haláleset  koreai nemzetiségű volt, csak hárman voltak olyanok, mint Kris, kínaiak, akik szintúgy a koreai zeneiparban fejlesztették tudásukat tovább. Mike kezembe nyomott egy csoportképet róluk, ami a tokiói koncertjükön készült, egymáshoz nagyon közel állónak néztek ki.
“Haláluk idejét tekintve, 4-en a megtalálásuk előtti 18 órában történt.” Mike elővett 4 képet a tetthelyen készült fotók közül és kirakta őket elém, a fotókon mindenkinek az angol neve volt ráírva tintával. A betűk még felismerhetők voltak, az arcuk már kevésbé.

“A neve Chanyeol, a villa első emeletén találták meg egy szekrényben. A halál oka alhasi szúrások, a feltételezett halált okozó eszköz egy bűvészkellék.” mutatott a képen az ajtón levő visszahúzható kardra, “feltételezzük, hogy a támadó a karddal áttörte a szekrényajtót, ami végül az áldozat hasába állt bele, és a halálát okozta.” a srác a képen nagyon magasnak tűnt, a haja össze volt kötve, teste kissé görbe volt és a laza hajszálai arcánál lógtak.

“Luhan, kínai, az egyetlen, akit az épületen kívül találtunk.” Mike vékony ujja a 2. képre mutatott, “Megpróbált felmászni a kéményen, de sajnos, amit kötélnek használt ágyneműből és ruhákból volt összeeszkábálva, ami nem tudta megtartani a súlyát, és elszakadt.” a srác helyes arca a képen sértetlen volt. Mike úgy tűnt, rosszul érzi magát a fiú szökésének sikertelensége miatt, “Nem értem, a műanyag kötél az első emeleti nappaliban sokkal szilárdabb lett volna, miért ágyneműt használt, miért? Mit gondolt?”

“Kérdezd meg tőle”, mondta David váratlanul mögülünk, sokszor dolgoztam vele, gyorsan nyújtottam felé kezem. “Rég láttalak, öreg barátom”, mosolyogva rázta meg kezem. “Az a kölyök jelenleg a legközvetlenebb áttörés.”, mutatott a szerencsés túlélőre a megfigyelő szobában, “Ha megtöröd, meghívlak egy síútra Kanadába.”
“Teljes szívemből hálás vagyok nagylelkűségedért, de” vakartam meg orrom, “nem tisztelnél meg inkább azzal a Hawaii utazással, amit még múltkor mondtál? Valamint,” néztem Kris mozdulatlanságát, “tudod, sosem voltam képes munkáról beszélni kölykökkel, nem beszélve ilyen aranyos kölykökről.”

“Az aranyos életszakaszának vége, főleg, ha folytatja a szótlanságát.” David megveregette vállaim, “Ez a munkád, lélek értékesítő mester. Hadd lássam az engedelmes és síró arckifejezését, miközben felidézi a történteket, és hagyd azt a kifejezéstelen arcot a táskádban.” mondta, közben kisétált az ajtón. “Mondták már, hogy beteg vagy?” mondtam viccelődve. “Persze”, fordult vissza közben bólintott, “A feleségem minden nap elmondja, nagyon furcsa, hogy te is észrevetted.” mondta. “Menj a Pokolba.” küldtem ki David-et újra, majd odafordultam Mike-hoz, “Minden nap így kínoz?”

“Nem, csak téged szokott.” mondta Mike pimaszul, miközben felhúzta szemöldökét, “Ó, még mindig itt van Mr. Túlélő.”
“Visszaélsz a foglyokkal? Tudnod kell, hogy ez faji megkülönböztetés.” viccelődtem és megböktem Mike-ot a könyökömmel.

“Ó, gyerünk, ő él vissza velünk.” mondja Mike tehetetlenül, “Annak a kölyöknek az arckifejezése egész nap változatlan, emellett mozdulatlan is, olyan, mint egy néma ember.  Megnéztük a régi videoklipjeiket az irodában, úgy táncoltak és énekeltek, mint a szöcskék, elképzelni sem tudom, hogy ez ugyanaz a személy, akit ott láttam.”

“Hé, egyedül volt egy csomó halott emberrel ugyanabban a szobában, legalább 5 órát, a helyében egy halott szöcske lennél.” mondtam.

Mike vigyorogni kezdett, “Halott szöcske? Ha egy kicsivel később érünk oda, már elindult volna a mennybe, tele szívbetegség elleni tablettákkal a gyomrában, ó vagy talán a pokolba.”
“Tényleg kételkedsz benne?” mondtam, “Én inkább a sötét humor metamorfózisát szeretem.”
“Talán”, megrázta a fejét, “Viszont muszáj együttműködnie velünk. Nézz rá, tövisekkel van tele, mint egy oroszlán, akinek kihúzták a fogait és karmait.”
“Oroszlán? Kölykök?” mondtam.

“Fiatalnak tűnik egy 24 éves neked?” Mike lehajtotta a fejét.
“Ó, persze. Én az érett embereket szeretem. Hogy pontos legyek, ha valaki korabelivel összejönnék, bűnözőnek érezném magam.” mondtam.
“Ugyan már,” Mike megrázta a fejét hitetlenkedve, “Én nem is ismerkedek 24 évnél idősebb nővel.”
“Ó, igaz. Elfelejtettem, hogy te is egy kölyök vagy.” mosolyogtam rá, de mielőtt vissza tudott volna vágni, kezembe vettem egy másik fotót,  “Ki ez? A bőrszíne …..... szexi, úgy értem, a többiekéhez képest.”
Mike kétségbeesetten rám nézett, majd megrázta fejét, utána folytatta a munkáját, “Kai, koreai, szintén ő az egyik a 4 közül az utolsó 18 órából.” szemeim végigfutottak a komor képen és hallgattam Mike szüntelen beszédét, “A halála előtt úgy tűnik részt vett egy heves dulakodásban, végül egy halálos ütést mértek a nyakára.” “Ez érdekesen hangzik,” mosolyodott el Mike, “egészen a végéig, a kezében szorongatott egy bézs gombot, amit annak a srácnak az ingéről tépett le.” mutatott az álmodozó Kris-re, “a bőr részecskék a körmei alatt szintén megerősítették, hogy azok a mi egyetlen túlélőnkhöz tartoznak.” bólintottam, aranyos gyerek, úgy néz ki, nagy bajban van.
“Lay, kínai, 23 éves, halálát túlzott vérveszteség okozta.” felvette Mike az utolsó képet az asztalról.
“Neki tartott a legrövidebb ideig meghalni, úgy tűnik ő volt az utolsó halott.” mondta.
“Ez egy hivatalos kép?” kérdeztem.
“Ez egy fotó a tetthelyről, rendőrségi hivatalos képként….........” Mike megfordul és ránéz Kris-re, “Meg kellene kérdezned őt egy eredetiért.”
Első ránézésre úgy nézett ki, mint egy magazinnak a címlapja. A Lay nevű fiú a hálószobában egy széken ült az ablakon kinézve. A nap enyhén ragyogja be a szobát, az a békés arc, száján pedig halvány mosoly fedezhető fel, semmi sem utal fájdalomra. A képből ítélve inkább egy tinédzsernek nézett ki, aki a napfényben alszik, ha nem vesszük figyelembe a sekély vágásnyomokat lelógó jobb csuklóján, és az arról lecsorgó vért, ami tócsát formált idővel alatta.

“Ilyen apró vágás nem okozna könnyen halált egy normális embernél, de akik velük született súlyos véralvadási zavarral küzdenek, azoknak nehéz túlélniük.” zengett Mike hangja, “Ha rövid időn belül nem jut orvosi segítséghez és az övével megegyező vércsoportú vérellátáshoz, 100%, hogy elveszti az életét..”
“Ez öngyilkosság?” kérdeztem.
“Mit gondolsz”, mondta Mike.
“Nem tudom.” megráztam a fejem, “Nem vagyok profi, így csak a megérzéseimre tudok hallgatni …...” “Az arckifejezését nézve, nyugodtnak tűnik.” mutattam a képre.
“Így igaz, az, de ….” Mike felkap egy fürdőszobai képet, “a halált okozó eszköz valószínűleg egy tükördarabka, ami tele van Kris ujjlenyomataival.” “Nyilvánvalóan, mielőtt Kris ki tudta volna ontani saját életét”, mutatott a kád oldalára, “bizarr mintákat karcolt oda, inkább olyan, mintha már akkor elég instabil mentális állapotban lett volna.”
Megfordítottam a képet, hogy megnézhessem a görbe sokszöget. “Valamint Kris a bal csuklóján 2 órát viselt, az egyik fekete-fehér volt, a másik rózsaszín, teljesen eltérő stílusúak voltak.“ Mike visszaemlékezett, “egyik óra sem működött, különböző időpontokban álltak meg.”

“A mosdókagylóra egy kínai címet és telefonszámot írt,” folytatta, “Megerősítették, hogy a Luhan nevű srác pekingi családjának címe és száma.”
“Még számos részlet tisztázatlan, mint például a nagy lyuk a Dance Revolution gép felett, valamint a Sehun nevű fiú a pincébe esett, ahol szörnyethalt, de ott volt mellette egy kis trambulin..” mondta Mike, “Továbbá, a széf, amit egy Rubik kocka megoldásával lehet kinyitni ….... Ez az első, hogy egy Rubik kockával zárt széfet látok.”
“Két apró kínai karaktert is találtak az első emeleti fürdőszobában levő tükör jobb alsó sarkába írva...” kivettem Mike kezéből a képet és alaposan megvizsgáltam, a két szó azt jelentette, hogy “Menj el gyorsan.”

“Ez a Tao nevű kínai fiú pedig otthagyta a teljes ujjlenyomatát a tükör bal alsó sarkában.” Mike átfutott a képen szemével, majd mondta, “Ő is egy hasi ütés miatt halt meg, a halált okozó eszköz valószínűleg egy törött vodkás üveg.”
“Halál helye?” kérdeztem.
“Nappali.” mondta Mike.
“Mi a helyzet a többiekkel?” kérdeztem újra.
“Már így is túl sokat mondtam, “ megvonta vállát, “Te is tudod, hogy megvannak nekünk is a magunk szabályai és előírásai, amiket be kell tartanunk, valamint,” nézett rám bocsánatkérően, “Nem vagy a munkatársunk.”
“Megértem,” hallgattam egy pillanatig, és összepakoltam a képeket, “Köszönöm, hogy elmondtad ezeket, ez most sokkal részletesebb volt, mint máskor.” mosolyogva néztem rá.
“Nem mondtam semmi extra részletet, csak te hallottál meg több dolgot, mint máskor.” pislogott.

“Rendben, elismerem.” lehajtottam a fejem, és kuncogtam, habár azt mondják, legyek igazságos, valahol a kettő között van egyenlőtlenség, mint a fiatal gyönyörű élet felé vezető folyosó, mely inkább sajnálatra méltó, és mint mikor Isten úgy dönt egy embert életben hagy, a többieket hagyja meghalni.

“Még egy utolsó kérdés”, felemeltem a fejem, “valamilyen különleges nap volt az a péntek? Vallási ünnep?”
Rám nézett, és megrázta fejét, “nekik ez inkább egy emlékezetes dátum volt, a debütálásuk 2. évfordulója.”
“Még ezt is tudod?” néztem Mike-ra.
“Nem muszáj tudnom, de vannak bizonyos részletek, amikhez kell.” mondta, “Rendben, nem mondhatok többet, már így is túl sokat beszéltem.”
Megértő mosoly jelent meg arcomon.  “Mikor tudok beszélni vele?” lenéztem és elkezdtem rendezgetni néhány ügyiratot.
“Bármikor, mikor készen állsz,” rám nézett újra, lerakta a kezében levő dossziékat és képeket, “Azonban 30 perccel előtte szólnod kell, mert pár kisebb, de hosszadalmas előkészítést kell csinálnom.” majd odament a megfigyelő szobához.
“Készen állni?” kérdeztem  mögüle.
“Ó, biztosan csak viccelsz, egyszer megpróbálta megtámadni az egyik kollégánkat, és te,” végignézett rajtam, “olyan szelíd és gyenge orvos vagy, nem szeretném, hogy te is egy fotóvá válj.”
“A város legbiztonságosabb helyén vagyok.” pislogtam felé, “Mr. Szelíd és Törékeny orvosnak van valami személyes varázsa, ami a legtöbbeteknek nincs.”
Bólintott kétértelműen, ..  elindult az ajtó felé, “Sajnálom, hív a kötelesség. Továbbá,” megfordult, “Ne beszélj semmilyen varázslatról, vagy téged kezdelek el gyanúsítani.”